Az antiszemitizmus IHRA által elfogadott munkadefiníciója

A Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség egybegyűjti a kormányokat és szakértőket a holokauszt oktatásának, emlékezetének és kutatásának világszerte történő megerősítésére, előmozdítására és támogatására, valamint hogy eleget tegyenek a 2000. évi stockholmi nyilatkozat kötelezettségvállalásainak.
 
Az antiszemitizmus jogilag nem kötelező érvényű munkadefinícióját a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség 31 tagállama 2016. május 26-án fogadta el:

„Az antiszemitizmus a zsidók olyan megítélése, amely a velük szembeni gyűlölet kifejezéseként nyilvánulhat meg. Az antiszemitizmus verbális és fizikai megnyilvánulásai zsidó vagy nem zsidó személyekre és/vagy e személyek vagyonára, a zsidó közösségi intézményekre és vallási létesítményekre irányulnak.”

 
Munkájához az IHRA az alábbi, illusztrációként szolgáló példákat alkalmazza iránymutatásul:
 
Az antiszemitizmus megnyilvánulására példa, ha az Izraeli Államot mint zsidó közösséget támadják. Azonban az Izraellel szemben megfogalmazott kritika – hasonlóan a bármely más országgal szemben megfogalmazotthoz – nem tekinthető antiszemitának. Az antiszemiták gyakran az emberiségnek ártó összeesküvéssel vádolják meg a zsidókat, és az antiszemitizmust gyakran arra használják, hogy a zsidókat okolják azért „amiért a dolgok rosszra fordulnak”.
 
A mindennapi életben a közélet, a média, az iskola, a munkahely és a vallási szféra területén az antiszemitizmus megnyilvánulásának példái – az egész összefüggés figyelembevételével – többek között (de nem kizárólag) a következőket foglalják magukban:

  • Radikális ideológia vagy szélsőséges vallási nézet nevében a zsidók megölésére vagy bántalmazására való felhívás, az ezekben való segédkezés vagy ezek megindokolása.

  • A zsidókról vagy a zsidóság hatalmáról valótlan, lealacsonyító, démonizáló vagy sztereotípiákon alapuló kijelentések tétele, ide tartozik például különösen, de nem kizárólag a zsidó világ-összeesküvés elmélet vagy az a mítosz, hogy a zsidók uralják a médiát, a gazdaságot, a kormányzati vagy egyéb társadalmi intézményeket.

  • A zsidókat mint népet azzal vádolni, hogy ők a felelősek egyetlen zsidó személy vagy csoport által elkövetett valós vagy képzelt törvénysértésért vagy akár nem zsidók által elkövetett cselekményekért is.

  • A nemzetiszocialista Németország, támogatói és tettestársai által a II. világháború (holokauszt) során a zsidók ellen elkövetett népirtás tényének, nagyságának, mechanizmusainak (pl. a gázkamarák) és szándékosságának tagadása.

  • A zsidóság mint nép vagy Izrael mint állam azzal való vádolása, hogy kitalálta vagy felnagyítja a holokausztot.

  • A zsidó állampolgárok azzal való megvádolása, hogy saját országuk érdekeit háttérbe szorítva Izraellel, illetve a zsidók állítólagos prioritásaival világszerte lojálisabbak.

  • A zsidóság önrendelkezési jogának megtagadása, például azon az alapon, hogy az Izraeli Állam létezése a rasszizmus kifejeződése.

  • Kettős mérce alkalmazása azt követelve, hogy Izrael más demokratikus nemzetektől nem elvárt vagy kért magatartást tanúsítson.

  • A klasszikus antiszemitizmushoz (pl. a zsidók Jézus gyilkosai vagy a vérvádak) kapcsolódó szimbólumok és képek használata Izrael vagy az izraeli nép jellemzésére.

  • Izrael jelenlegi politikájának a nácik politikájával történő összehasonlítása.

  • A zsidókat az Izraeli Állam cselekedeteiért kollektíven felelőssé tenni.

 

Az antiszemita cselekmények akkor minősülnek bűncselekménynek, ha azokat a törvény ekként határozza meg (például egyes országokban a holokauszttagadás vagy antiszemita anyagok terjesztése).
 
A bűncselekmények akkor minősülnek antiszemitának, ha a támadások célpontjai – akár emberek, akár vagyontárgyak – (például épületek, iskolák, kegyhelyek és temetők) azért kerülnek kiválasztásra, mert zsidók vagy zsidónak hiszik őket, illetve zsidókhoz kötődnek.
 
Antiszemita hátrányos megkülönböztetésnek minősül az, ha a mások számára elérhető lehetőségeket és szolgáltatásokat megtagadják a zsidóktól, ami számos országban törvénytelen.